» Letöltés: https://bit.ly/3m4T7x8
» Stream: https://backl.ink/146050218
01 Öt magyar tánc (Sepsiszentgyörgyi kézirat, 1757)
02 A szép fényes katonának (Amade László)
03 Saltus Hungaricus (Mártonfi István kéziratából, 1813) & Verbunkosok (Bengráf József, 1818)
04 Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (Csokonai Vitéz Mihály)
05 Frissen, Lassan, Frissen (Pannonhalmi hegedűs kézirat, 1820 k).
06 A tihanyi Ekhóhoz (Csokonai Vitéz Mihály, 1818 k.)
07 A táncok (Berzsenyi Dániel)
08 Friss Magyar (Pannonhalmi hegedűs kézirat, 1820 k).
09 Tartózkodó kérelem (Csokonai Vitéz Mihály & Pfeifer Ferenc, 1818)
10 Lassan, Lamentoso Grave (Pannonhalmi hegedűs kézirat, 1820 k).
11 A reményhez (Csokonai Vitéz Mihály; Kossovits József dallamára, 1803)
12 Hongroises gitárra (Wilt Antal, 1828 k.)
13 Esti dal (Kölcsey Ferenc)
14 Lassan – Trio (Pannonhalmi hegedűs kézirat, 1820 k).
15 Szózat (Egressy Béni dallama Vörösmarty Mihály költeményéhez)
16 Azt mondják, hogy nem illik… (Pálóczi Horváth Ádám, 1813)
Lemez címe: Verbunkosok
Előadó: Kecskés Együttes
Az együttes tagjai zeneművészeti egyetemet végzett muzsikusok, akik történelmi hangszereket szólaltatnak meg 1981 óta. Művészeti vezető: L. Kecskés András
Nagyné Bartha Anna – viola da gamba
Urbanetz Víg Margit – barokkhegedű
L. Kecskés András – ének, koboz, lant, gitár, doromb
Kecskés Péter – ének, hárfa
Lévai Péter – pommer, furulyák
Molnár Péter – klarinét, zergekürt
Közreműködök:
Pálmai Árpád – ének
dr. Szabó András – próza
Lévai Zsuzsanna – brácsa
Lévai Gábor – nagybőgő
Bernáth Tibor – ütőhangszerek
Borítótervező: Parragi Dóra (Az album borítójának illusztrációja: az Esterházy Huszárezred verbunkos dudása. Forrás: Wikipédia)
A hangfelvétel a szentendrei Pro Musica Stúdióban készült. Hangmérnök: Bernáth Tibor
Kiadta a Pro Musica Antiqua Hungarica Danubiana Egyesület 2011-ben. Szerzői újra kiadás 2021-ben.
Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Kecskés Együttes | Szerzői Kiadás
Leírás:
A verbunkos zene eredetéről
1514-ben Székely Dózsa Györgyöt, a parasztfelkelők vezérét tüzes trónon kínozták. S hogy a kivégzendő lelki fájdalmát is
fokozzák, a hóhérok „toborzó”-t, azaz katonatáncot járattak előtte alvezéreivel. Egy korabeli metszeten látható, hogy a
muzsikát egy magyar katona-dudás szolgáltatta. Egy másik metszeten ehhez még egy hegedő is csatlakozott. A toborzó
szavunk eredete a topogásra vezethető vissza, arra a cselekményre, melyben valaki a talpát a földhöz erősebben
verdesi. A toporoz vagy toporz, melyből a toporzékol igénk is származik, a mozgás sűrűségét jelenti. Oly kifejezéseket
ismerünk a szó mellé: megrakta, eljárja, megjárja a toborzót, a táncot. Szorosabb, főnévi értelemben az ezred részéről a
kiválasztott, s a végett megbízott „jó táncos” legény, hogy a hadsereg számára a katonáknak való újoncokat szerezzen,
fogadjon. Ezért magát az aktust is toborzásnak nevezzük.
A katonaszerzés e módját már a XVII. században említik. A rítus kiteljesedése a XVIII. század közepére, ill. utolsó
harmadára tehető. A toborzó vagy verbunkos stílus egy évszázadon túl is virágzott, sokáig ezt tartották az ősi, magyar
tánczenének. (Ungarische Wahrheitsgeige (A magyar igazsághegedű) 1683 ) c. írás szövege már a verbunkos muzsikához
köthető hazai tánczene előadásának egyes jellegzetes részleteiről tudósított a kuruc kori szabadságharcok kezdetén. A
verbunkos-toborzó muzsika eredetéről beszélve: nyugati elemek csakúgy felfedezhetők benne, mint a keletiek. A
Magyar qadrill, a magyar cotillion, a Saltus hungaricus, a Hungarice, a Hongroisse az 1830-40-es években segítették a
verbunkos jellegű, magyaros társastánc kialakulását. A Balkán felől áramló népzene-hagyományból már a magyar
népdalokban megtalálható bővített szekund tartós megjelenését örökölte, és a Közel-Kelet parányi mozgásokból álló le-
és föllépegető dallamíveit. Ha jobban belegondolunk történelmünkbe, akkor az említett zenei áramlást el lehet vetnünk,
hiszen mindezen keleti népelemekkel a történelmünk során együtt éltünk évszázadokon át. A kezdeti verbunkos
előadók szent hármasa: Bihari János, Lavotta János és Csermák Antal György virtuozitásával, keleti-jellegű cifrázataival
még a bécsi császári udvart is ámulatra késztette.
Technikai bravúrjaik – Paganinivel egy szinten említendők – tágították a hegedő játék határait. Hatásuk szinte a világhírű
osztrák keringőkirályokig hatolt. A verbunkosra oly jellemző, úgynevezett „bokázó záradékot”, a magyar paraszt-barokk
zeneművészek díszítette ropogós, sarkantyúpengetéses végütemét a cigány és zsidó – tehát keleti eredetű és érzületű
muzsikusaink is átvették, majd a nyugati hegedűtechnika használatával gazdagodva vitték diadalra a verbunkos-zene
ügyét. A nyugati zeneműveltségű szerzőknél – egy bizonyos „zenei sablonnal” való élés már a XVIII. század utolsó
harmadában divatozott. E táncos forma az énekelt magyar szöveggel csak lassan csiszolódott össze, de már Csokonai és
Verseghy dejében megszületett pár nagysikerű, verbunkos-dallamkereteken nyugvó énekünk, mely a magyar
énekeseket tisztább s így nagyobb előadási teljesítményekre sarkallta. A verbunkos dallamokat vizsgálva megállapítható,
hogy az befogadó zene, ezért volt képes még az élete végén is komolyzenei műfajokat hódoltatni (Liszt Ferenc magyar
rapszódiák). Nem csupán Tinódi dallam élt tovább verbunkos nótaként (Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját), hanem
évezredes hagyományú, ősi dallamokat változtatott mega verbunkos-zene dallam- és ritmusereje: Még azt mondják,
nem illik a tánc a magyarnak….stb. Újabb időkben a kutatásnak nagy lendületet adott a hegedűre írott verbunkosok
tömeges megtalálása, mely Domokos Pál Péter zenetudós nevéhez fűződik. A verbunkos zene hangszerei leginkább a
szólamot játszó, majd díszítő hegedű illetve a klarinét volt, a mai tárogató csak 100 esztendővel később, egy új
hangszerként jelentkezett Stohwasser és Schunda budapesti hangszer-gyárosok találmányaként, utánozva, stilizálva a
kuruc tárogató hangját. A szólamot játszó hangszerhez legtöbbször cimbalom, brácsa, nagybőgő csatlakozott. A kísérő
hangszerek ritmikája, oly jellegzetes „dűvő”- játéka a kottához szokott külföldi muzsikusok számára szinte
utánozhatatlan volt; elárulhatjuk, még ma is az.